Még 2010. nyarán született bennem ez a történet. Akkoriban Horvátországban voltunk nyaralni és a legjobb barátnőm is velünk tartott. Vele együtt alkottam ezt, a részévé vált. Egy kicsit kisarkítottam ugyan, meseszerűvé tettem és erős önkritikát is beleraktam, de szeretném, ha élveznétek. Mert most pontosan benne vagyok, én, mint maga Alice.
 |
| Princess Alice |
Alice hercegnő még az álmok birodalmában járt, bár az óra már elütötte a kilencet. Álmában egy gyönyörű vízesés lábánál élvezte a napkeltét. A vízfelszínt burkoló ködben állt, benne a vízben, s elnézte ahogy könnyű fehér szoknyája a térde körül lebeg a felszínen. A meleg napsugarak megérintették a vállát ezzel felmelegítve őt. Alice mosolyogva nézte ezt a varázst, úgy látszott ez a tökéletes pillanat örök.
- Alice! Alice! Alice! - hallotta távolról a szólongatást nem is ügyelve rá. Túlságosan szép volt minden ahhoz, hogy valami megbontsa ezt a harmóniát. Alice szeme végig pásztázott mindenen s testében jóleső nyugalom áradt szét, ebben a pillanatban szemernyi gyanú, aggódás sem volt elméjében. Hirtelen öt sellő bukkant fel, aranyhajuk szikrázott a fényben. Mind odaúsztak Alice mellé. A lány ezt csak egy pillantásra méltatta, majd tovább gyönyörködött a habzó vízzuhatagban. Ebben a másodpercben a sellők megragadták Alice-t és és húzni kezdték, le a mélybe. A lány meglepetésében levegőt sem tudott venni a felszínen, így fulladozva meredt a sellőkre, akik idő közben rémséges szörnyetegekké változtak. Alice a fulladás határán volt.
- Ha nem változol meg elkapunk és legközelebb nem menekülhetsz! - visszhangzott a sellők utolsó mondata a rémületében felébredt Alice fülében. Abban a pillanatban, hogy hatalmas veszélyben érezte magát felébredt s nagy lendülettel felült az ágyában. Kikerekedett szemei rémületéről árulkodtak.
- Na végre, hogy felébredtél, Alice! - nevetett a szemébe egy sortban és színes trikóban levő fiatal lány - Már azt hittem sose kelsz fel!
Alice kicsit összeszedte magát és szemrehányóan tekintett a lányra.
- Na de Holly! Mégis mire véljem ezt a viseletet?!
- Azt ígérted megmutatod a kalózvárost, és úgy gondoltam mindez sokkal viccesebb lenne egyszerű emberként. Egy napra megmenekülhetsz a szúrós pillantásoktól és a kötelességektől. Ne mondd, hogy nem kedvedre való, Alice! - felelte a tisztelet minden jele nélkül, majd kifelé indult - Siess és öltözz fel! - vetette oda az ajtóból majd egy dobozra mutatott az ágy lábánál - Ma abból válassz ruhát! - azzal kilépett és becsukta az ajtót.
Alice morcosan szemlélte az új ruhákat. Eközben cousine-ja az ebédlőben várta és reggelizett. A hercegnő negyed óra elteltével jelent meg az étkezőben. Haja elegánsan magasra fogva omlott vállára. Egy nagyon csinos fekete fölsőt és egy farmersortot viselt. Lábán strandpapucs, kezében pedig egy fehér keretes napszemüveget tartott. Holly a hercegnő durcás arckifejezése láttán nevetésben tört ki. Alice csak szó nélkül leült és hozzálátott a reggelijéhez. Közvetlenül evés után indultak is.
- Csak este jövünk Alina! A vacsorát nyolcra készítse! - utasította a szobalányt Alice, végül elindult Holly után és beszállt az autóba.
- Omisba legyen szíves! - utasította a sofőrt, majd unokahúgához fordult - Holly! Igazán megkomolyodhatnál! Az ember azt hinné, hogy ha már királynő vagy sokkal érettebb is lettél. - korholta őt Alice - És egyébként - váltott hangnemet - mi újság Monacoban?
- Kérlek, Alice! Itt most te vagy a főnök. Ez a te őseid birtoka, itt én csak közember vagyok. Miért ne viselkedhetnék úgy?
- Monaco uralkodója vagy, ez a minősítés mindenhol érvényes - válaszolt ellentmondást nem tűrő hangon - Én csak Horvátország várományosa vagyok, nekem lenne jogom tudatlan fruskaként viselkedni!
- Vigyázz Alice! - kezdte játékos hangon - Ha nem vigyázol - folytatta komolyan - örökre elvész a fiatalságod és vidámságod!
A hercegnő erre már nem válaszolt. Túlságosan sértette ez a válasz a büszkeségét. Az út további részét az utasok hallgatásba burkolózva töltötték. Mikor kiszálltak Alice meghagyta a sofőrnek, hogy öt óra múlva találkozzanak itt A két leányzó gyalog indult el a főutcán. Holly hirtelen Alice kezébe nyomott valamit.
- Ez meg minek? - kérdezte a döbbenettől megfelelő modort nélkülözve Alice, aki egy fényképezőgépet tartott a kezében.
- Ó, Alice! - nevetett Holly - Hát nem megmondtam? Egyszerű turisták vagyunk, tehát a fényképező nélkülözhetetlen! - mutatta fel sajátját - Tudod, hogy hogyan működik?
- Hát persze! - csattant fel unokanővére.
Tovább sétálva Omis folyóját, a Cetinát pillantották meg, rajta sok kis hajóval.
- Nagyszerű! - örvendezett a kis királynő - Gyere, Alice! Hajókázzunk egyet! - azzal csuklón ragadta cousine-ját és szaladt egy félig megtelt csónak felé. Két perc alatt elintézte, hogy ők is csatlakozhassanak és be is szállt. Alice, megelőzve a berángatást méltóságteljesen belépett a hajóba és helyet is foglalt. A csónak többi utasa angol volt, így jól lehetett érteni, hogy miről beszélnek. Mindannyian vidáman csevegtek, sőt néha még Hollyt is bevonták, Alice azonban csak ült szigorú arccal és a fodrozódó hullámokat bámulta. A fodrozódó hullámokat szelve a fenséges természet csodáiba merült el. Szinte hihetetlen volt számára, hogy lehetséges, hogy mindez eddig elkerülte a figyelmét. Persze bosszantotta Holly viselkedése, de hercegnő volt, még ha álruhában is, nem viselkedhetett illetlenül, és ha lehordaná unokahúgát most, az igenis az lenne. Jobb híján hát megpróbálta kizárni a közönséges csevegést és a meredek sziklafalat nézte. A mindössze fél órás hajóút örökké valóságnak tűnt Alice számára. Mikor megérkeztek örömmel nyugtázta, hogy a vízi sofőr készségesen kisegítette a hajóból, de amikor meglátta hova érkeztek, már ment is volna vissza. A hűvös erdőben csak egy magányos étterem játszótérrel, illetve pár kanyargós ösvény terpeszkedett.
- Hol a csudában vagyunk? - kérte számon kuzinját.
- Van itt egy szép tó, ahol lehet fürdeni, meg sétálhatunk a vízparton egy kicsit. A vadvízi evezést is ki lehet próbálni. Sőt, ehetünk is, ha gondolod! - mosolygott Holly - Ne légy már ilyen karót nyelt, Alice! Csak élvezd az életet egy kicsit! Vedd úgy, hogy szabadnapos vagy!
Alice csak sóhajtott egyet, majd követte Holly-t aki elindult az egyik ösvényen a part mentén. Kisvártatva a már említett sekély vizű tavacskához érkeztek. Tucatnyi ember napozott a partján, családok, fiúk-lányok mintegy harmincan a vízben hűsöltek. Két napbarnított srác rögtön lecsapott az érkező hölgyekre és igyekeztek előzékenynek mutatkozni tökéletes mosolyukat villogtatva. Hamar kiderült, hogy horvátok, de jól beszélnek angolul is, ezért Alice anyanyelvén (franciául) szólt az unokahúgához.
- Csak látják rajtunk, hogy gazdagok vagyunk és pénzt akarnak kicsikarni belőlünk! Menjünk innen! Megmutatom inkább a kalózvárat!
Holly beleegyezett és elindultak visszafelé, út közben azonban egy csendes partszakasznál nem bírták megállni, hogy ne sétáljanak bele a folyóba. A hideg vízben vidáman fröcsköltek a lányok, meglepő módon Alice is lelkesen. Amikor Alice azonban az órájára pillantott megállapította, hogy öt perc múlva indul a hajójuk. Sietve indultak hát a megállóba és szálltak be a csónakba még épp időben. Az úton Alice ismét hallgatásba burkolózott. A víz körülötte túlságosan erős képekkel idézte fel benne a rémálmát, ahogy a sellők ráncigálják a mélybe. Mit akartak megváltoztatni rajta? Miért mondja Holly is állandóan, hogy túl merev és lazítania kéne? Töprengését azonban a hajó partra érése szakította meg.
- Irány a vár! - adta ki a parancsot kuzinja.
Bár az irány elhangzott a lányok mégis úgy döntöttek inkább megebédelnek és besétáltak a városba, hogy megfelelő éttermet találjanak. Újult erővel vágtak neki a szirtnek, amin a vár magasodott. A keskeny. lépcsős sikátorok között csak néha pillantották meg az azúrkék tengert, és csodálatos kilátás nyílt az alattuk elterülő, festői szépségű Omisra. Gyönyörű, lila virágzuhatagos bokrok keretezték útjukat, ahol a lányok megálltak fotózkodni. Alice élvezte a helyzetet. Igyekezett megörökíteni a tájat, sőt abba is belement hogy csináljanak pár fotót egymásról. Hamarosan viszont továbbálltak és a torony felé vezető lépcsők rengetegébe vetették magukat. Az erős napsütésben a látogatók kígyózó sora fogadta őket a pénztárnál. Furcsa volt ez nekik, hiszen világ életükben kiváltságosként kezelték őket, de Holly mégsem vesztette derűjét, Alice pedig úrilányhoz méltóan nem reklamált hangosan.
- Nos, tessék! Láthatod a kalózvárat! - járatta körbe a tekintetét a romokon Alice, ahogy felértek a sírkertbe. A főbb tornyok még fölöttük meredeztek, de kellemes pihenőhelynek mutatkozott, és remek kilátás nyílt a tengerre. Míg Holly a látványban gyönyörködött Alice körbesétált az árnyas fák alatt. Most is, mint mindig, megigézték az ódon falak, és bár tudta, hogy mindez utolsó tengeri rablók műve, mégis csodálatba ejtette a monumentális vár. Feljebb sétálva a lövészbástyát nézték meg, majd a toronyba folytatták a túrát.
- Na, most játszd a hercegnőt! - nevetett Holly - Hahóóó! Jöttünk kiszabadítani a toronyszobába várt Alice hercegnőt! Kitartás drága hercegnő, mindjárt ott vagyok! - míg a lépcsőn igyekeztek felfelé. Alice ugyan vonakodva, de belement a játékba. A legfelső szobába érve beült az egyik ablakmélyedésbe és a távolba révedve sóhajtozott. Holly megragadott egy egy turistát, egy barna - és nem mellesleg nagyon jóképű - srácot. Pillanatok alatt felvázolta a történetet és a játékért cserébe azt ígérte, kérhet valamit tőle.
- Ó drága Alice hercegnő! Megjöttünk, hogy megmentsünk téged a toronyszoba fogságából! - zengte a fiú és Hollyval az oldalán odament Alicehoz. A lány közel állt ahhoz, hogy veszekedni kezdjen unokahúgával, de mielőtt bármit is tehetett volna a srác elkapta a derekánál fogva és lecipelte a lépcsőn, egészen a sírkertbe. Alice eleinte kapálódzott és kiabált is, szinte elfelejtette hercegnői mivoltát. Mikor leértek a fiú teátrálisan csókért könyörgött, majd mikor kapott egy puszit az arcára elégedetten hagyta abba a színjátékot és újra turistává változva nyomtalanul eltűnt a tömegben. Alice már csak mosolygott. Tetszett neki ez a bizarr harmónia. A végtelen, azúrkék tenger, csillogó habok és a málladozó, szürke sírkövek, amiket a borostyán futott be. Valahogy annyira ellentétes volt, mégis a halál árnyéka egybeolvadt a fesztelen, határtalan szabadsággal. Nyár.
Már délutánba hajlott jócskán, amikor a kis uralkodók a partra mentek. A hatalmas sziklákból kirakott nyúlvány végén álló világítótorony árnyékában akartak megpihenni. Kőről kőre ugráltak, mint a kisgyerek, amikor csak a járdaszegélyre lép, mert mint állítja, körülötte láva van. Mikor odaértek elidőztek a legszélső köveken. A lábukat a víz nyaldosta. Körülöttük a tenger, látszólag szelíd, de a mélyben zabolátlan rémet rejt. Mögöttük a homokos part, a zsibongó, zsúfolt strand. Ez a szabadság zátonya, mégis rabként ülnek ott. A ragyogó kék víz békét sugároz, a rajta megcsillanó napsugarak a szabadság szárnyai. Se kötelességek, se elvárások. Mégis béklyóként húzza őket a kapcsolat a szárazfölddel. Hívogat a tenger, de nem enged a föld.
Végül visszasétáltak a partra, mert megállapították, hogy indulniuk kell. A strandról is lassan szállingóztak haza az emberek. Holly és Alice levették a lábbelijüket és szótlanul ballagtak a homokban. A hullámok nyaldosták a bokájukat, amik kicsaptak a partra eltüntetve nyomaikat.
- Milyen romantikus hely! - gondolta Alice - Most ha közember lennék itt üldögélnék azzal a fiúval...feltéve ha nem viselkedne olyan pimaszul, mint a várban. Leesett az állam! Borzasztó volt! Bár be kell ismernem...egész jól érzem magam így, "szabadnapos hercegnőként". Olyan jó a közembereknek. Csak kijönnek ide ha kedvük tartja és szabadon rendelkeznek az idejükkel. Bárkivel flörtölhetnek és szemérmetlenül nevethetnek. Nincs egy ország szeme rajtuk. Aztán kiülnek ide a szerelmükkel, hoznak piknikes kosarat, összebújnak és nézik a naplementét. Aztán lemennek közvetlenül a partra és belefutnak a vízbe és fröcskölik egymást...de hova is gondolok? Hercegnő vagyok! Megfontolt, elegáns, makulátlan jellem. Holmi csavargó nem csavarhatja el a fejemet!
Egész hazaúton az efféle gondolatok vívtak csatát Alice fejében, így szokásához híven hallgatásba burkolózott, de nem látszott rajta, hogy más okból tenné. Csak annyi - meglehetősen hűvös - megjegyzést tett, hogy reméli unokahúga kibolondozta magát és elég ízelítőt kapott a közemberek életéből. Mivel válasz nem érkezett az út további részében átadták magukat a gondolataiknak.
- Kisasszony! Holly királynő! - üdvözölte őket a salonai palotában Alina a vacsorával. A gazdagon terített asztalon friss gyümölcsök és hideg sültek sorakoztak, három személyre terítve. Alice kérdő pillantására Alina rögtön felelt:
- Az unokaöccse, Sir Roger van itt!
- Kicsoda ez a Roger? - kérdezte Holly.
- Anyám testvérének a fia. Fiatal, angol nemes...lesz! Még gyerek. Alig múlt 13.
- Üdvözlet a hölgyeknek! - szólt egy pimasz hang. Gazdája a lányoknál alacsonyabb, kócos, barna fiú - Sir Roger szolgálatukra - hajolt meg, azzal előhúzott egy fakardot.
- Hahaha! Olyan vicces rokonaid vannak, Alice! Nem is értem, hogy lehetsz ilyen savanyú! - nevetett szívből Holly - vacsora után nézzük meg a romokat a kertben. Ott majd megcsillogtathatja a tudását, Sir Roger!
- Ahogy parancsolja, hölgyem! - komolykodott a fiú.
A római romok kertje a nyári lak körül húzódott, ahol régen a palota állt. Mára már csak a Tusculum névre hallgató, apró, két emeletes villa állt, ebben rendezték be a rövid tartózkodásra alkalmas nyári lakot, de Alice már 15 éves kora óta itt lakott. távol a zágrábi központtól.
A három "gyerek" azonnal elfoglalta a parkot. Fakardokat ragadva üldözték egymást, másztak fel a falmaradványokra. A színházban rögtönzött dráma előadást tartottak.
- Kard ki kard, hitvány gaztevő! -szegezte a fegyvert Holly Roger mellkasának.
- Nincs esélyed, lovag! A hercegnő az enyém! - felelt, azzal a kardját Alice torkához emelte.
- Ó, dicső lovag, ments meg kérlek! siránkozott Alice, majd sokatmondóan rákacsintott Hollyra. Támadt egy ötlete. A lány mindent értve azonnal támadást indított Roger ellen. Alice ekkor felkapta saját kardját a földről és együttes erővel vetették magukat a fiúnak.
- Hé, ez nem ér! Kettő egy ellen! - nyavalygott Roger, bár látszott rajta, hogy gyakorlott vívóként könnyűszerrel hárítja a lányok ádáz, de annál inkább eszetlen kaszabolását.
- Hallgass te féreg! - visítottak a lányok, és hatalmas nevetések közepette "ledöfték" a fáradt Rogert, majd ők is hanyatt vágódtak.
- Nem hiszem, hogy voltak még ilyen rátermett lovagjai Salonának! - jelentette ki színlelt komolysággal Holly.
- De ilyen véres csata sem! Be fogunk vonulni a történelemkönyvekbe! - kontrázott Roger.
Alice pedig csak mosolyogva nézte két barátját, és biztos volt benne, hogy azon az éjjelen a sellők nem térnek vissza.
