Velence
Talán egy szép idézettel illene kezdenem... de nem tudtam mi lenne az ideillő, így csak saját szavaimmal...egy saját idézettel nyitnám meg, mindazt, amit most őszintén festek le nektek."Valóra vált tündérmese, maga a csoda. S mégis kétoldalú, piszkos és angyali Velence városa."
Miután a helyi tömegközlekedés fapados buszával átverekedtük magunkat a Velencét övező gusztustalanul szürke iparterületeken és megérkeztünk az ősrobbanás szerű buszállomásra (Piazzale Roma) hamar belevetettük magunkat a város rejtelmeibe. Egy szebb világ tárul elénk, amit Velence "főutcájára", a Canal Grandéra érünk. Bár a 21. század modern elemei már ide is beférkőztek egy csillogó, új híd formájában és az elmaradhatatlan bazársorokkal mégis egyszerre azt érzem, hogy itt vagyok, a világ legeslegszebb helyén, ahova mindig is vágytam és még ez sem veheti el a kedvemet. Rögtön belevetem magam a szűk sikátorok és macskaköves utcák kusza hálójába. A reneszánsz pompájuk már fakulóban van, de a tündökléséből mit sem vesztett házak megigéznek. Térkép nélkül bolyongva próbálom meg színtiszta élvezetté alakítani, azt amit befogad a szemem és szinte megszédülök annyira sok a csodálnivaló. Az aprócska terek, a közepükön álló, már rég nem üzemelő kutak szokatlansága meg sem lep. Annál inkább bosszant az iszonyatos tömeg, hiszen mire belefelejtkeznék a városba valaki a lábamra tapos ezzel durván visszarántva a valóságba... FOLYTATJUK...
