VI. Fejezet - Nem akarlak elveszíteni!

Ez a bál meg a költözés Beni életében is nagy változást hozott. El kellett szakadnia Mirától, akivel sikerült megtalálni az összhangot. Nagyon betett neki Annabell is. "Odanyújtottak" neki egy teljesen ismeretlen lányt párnak, miközben ő így is szerelmi válságban szenvedett. Amióta elköltöztünk csak SMSekben és e-mailekben tudták tartani a kapcsolatot; Mira is elutazott Görögországba, így végül is működött a dolog. A leveleiket féltve őrzi az én mafla bátyám. Annyira béna! Nem volt képes megmondani Mirának a bált, de nyafogni, amiért Annabell a párja, tud. Persze azt is csak nekem.

- Ki ez a csaj? És miért Vele KELL táncolnom? - nyafogott a találkozás után- Amikor meglátta azt a képet az asztalomon, tudod, amin Mirával állunk a cseresznyefa előtt - kérdőn pillantott rám, én meg bólintottam - szóval akkor elkezdett róla faggatni és búcsúzóul azt mondta, hogy itt az ideje elfelejteni Mirát! - a bátyám már szinte üvöltött. Tudtam, hogy idegei pattanásig feszültek. Mikor észrevette a rémült arckifejezésemet bocsánatot motyogott és bezárkózott a szobájába. Azonnal tudtam, hogy mit kell tennem: felvettem a kapcsolatot Mirával. Az alábbi MSN beszélgetés folyt le közöttünk.

Én: Szia Mira! Bocs, hogy zavarlak, de ez FONTOS!

Mira: Szia! Mi az, mesélj! Beni?

Én: Aha.

Mira: Jaj, ne! :(

Én: Szóval... lesz egy ilyen üdvözlő bál és beosztottak nekünk egy-egy partnert.

Mira: Beninek is?

Én: Sajnos. Nagyon kiakadt.

Mira: Huh. Az jó.

Én: Ne örülj előre! Beni azt mondta, hogy a csaj mindent tudni akart rólad, és azt mondta ideje elfelejteni téged.

Mira: Micsoda?! És erre Beni mit válaszolt?

Én: Nem t'om. Csak nekem nyafog!

Mira: Bocs, de ezt fel kell dolgoznom. Majd veled veszem fel a kapcsolatot a bál után.

Én: OK. Három nap múlva írj vagy hívj. Utána viszont beszélj Benivel.

Mira: Oké. Szia.

Én: Szia

Kikapcsoltam a számítógépet és egy cseresznyevirágos jegyzetfüzetet vettem elő egy tollal. Tanácstalanul meredtem a borító virágaira. Hogyan tovább? Muszáj valmit tennem! Beni valószínűleg beszámol nekem a bálról, mert azt reméli, hogy elmondom Mirának. De ezúttal nem tehetek így. Azt akarom, hogy háttérben maradjak! Onnan mozgatom a szálakt. A bábmester sem jön ki az eőadás végén, én sem fogok. Jó, mindez szép, de akkor honnan tudom meg azt, hogy mi történt a bálon? Felálltam. Átnézek a bátyámhoz, hátha ott rejtőzik a válasz. Halkan lépkedtem. Az ajtó nyitva állt, így inkább csöndben belestem. A szobája kékes árnyalatú volt. Ágyán hanagyul hervert a bátyó fekete pulcsija. Hányszor adta ezt kölcsön Mirának, ha esett az eső, vagy hűvös volt. Beni az íróasztalánál ült és egy kis könyvecskébe írt szorgosan. Mosolyogva néztem ezt a 16 éves nagyfiút. Előre dőlt, így mogyoróbarna haja az arcába hult és eltakarta sötét bociszemeit. Egy világoskék rövidujjú pólót visel; tőlem kapta születésnapjára. Csak most vettem észre, hogy milyen izmos. Nem volt az a kigyúrt "izomagy", de sugárzott belőle az erő. " Végül is helyes srác, - gondoltam - csak az a kár, hogy ilyen szerencsétlenkedő típus." A megoldás villámként hasított belém - a NAPLÓ! Ebbe biztos leírja a történéseket. Valószínűleg felkiálthattam, mert Beni ide hézett, gyorsan becsapta a könyvecskét és nevetni kezdett.

- Nem illik hercegnőhöz a kémkedés! Különben is, nem megy valami jól! - mondta Beni és még mindig nevetett. Annyira, hogy még a könnye is kicsordult. Durcás pillantást vetettem be, majd mosolyogni kezdtem.

- Nem kémkedtem! - kiáltottam fel - Csak át akartam nézni hozzád. Ez akkora bűn?

- Ha igaz, akkor nem. De sajnos rosszkor jöttél, hugica!

- Miért?

- Mert minden nap délután 3-tól 5-ig lovagló edzésem van, és 10 perc múlva 3, szóval indulnom kell.

- Hmm... mintha rémlene valami. Hát akkor megyek is - azzal elindultam kifelé, de az ajtóban még visszafordultam, hogy meglessem a napló helyét.- Sok sikert! Nehogy lees a lóról! - kacsintottam búcsúzóul a bátyámra. A fejemben összeállt a terv. A bál utáni nap, ha lovagol bemegyek a szobájába és elolvasom mit írt. Egészen a bál utáni reggelig nem is gondoltam a tervre, de Mira ébresztő SMSe eszembe jutatta, Azt kérdezte mikor hívhat. Gyorsan bepötyögtem a választ és "besétáltam" az eseménytelen délelőttbe. Délután működésbe lépett a haditerv. Három után tíz perccel megénztem, hogy Beni edz-e, majd bevonultam a szobájába. Kihúztam az íróasztala felső fiókját, és azonnal megpillantottam a kersett tárgyat. Komoly, sötétkék füzet volt, nagy örömömre lakat nélkül, de az amúgy is lányos dolog. Éppenhogy felnyitottam, amikor megszólalt a telefonom. A hirtelen ijedtségtől nem is tudtam felvenni, csak másodpercek múlva. Abban a pillanatban azt sem tud mi szól, csak az járt a fejemben: LEBUKTAM! Mira hívott.

- Szia Rika!...vagy Sophie?

- Szólíts nyugodtan Rikának.

Oké. Van valami fejlemény?

- Sikerült megszereznem Beni naplóját. Ja és fontos, ne áruld el, hogy az én kezem van az ügyben, jó?

- Rendben.

AZt írja többnyire csak hétköznapi dolgokról beszélgettek. Milyen a hercegi élet, ilyesmik. Megkérdezte Annabell, hogy táncolt-e már veled...

- Az iskolai bálon. Bocsi! Ő is ezt mondta?

- Igen, és hogy jól táncolsz. Idézem: " Mira úgy táncol, akár egy istennő. Lehet, hogy giccsesnek hangzik, de így van."

- Jaj, de édes! Bocsi!

- A bál végén Annabell azt ígérte még találkoznak, reméli akkor már másképp!

- Ezt meg hogy értette? Szerinted?

- Talán...randira gondolt...

- Én is ellől félek.

- Nyugi. Halottad, Beni tartja magát. Én innentől kezdve kiszállok. Most már oldjátok meg ti. AMit lehetett megtettem.

- Igazad van. Köszönöm. Nyugalom, nem árullak el a segítésért, Szia Rika!

- Szia! Drukkolok Mira!

Elégedettem raktam vissza a naplót. Nagy volt a kísértés, hogy beleírjam: "Most már minden rendben lesz, ne aggódj!" De nem tettem. Villámgyosran hagytam e a szobát és kisétáltam a bágyadt augusztusi napsütésbe.