Keserédes forgatós

Karácsony volt, gyönyörű, fehér karácsony. Odakint, a szürke ég alatt csendben ült a kristályos hó a fenyők árnyékában. Néma volt az erdő.

A kis házból vidám zeneszó szűrődött ki, táncosok mulatsága volt bent. A vidáman lobogó tűz félhomályba vonta a szobát. A hegedű húrjain villámgyorsan, kecsesen táncolt a vonó, hangjait csengő ének kísérte. Minden tökéletes volt. Zsúfoltan voltak, mégis alig lehetett morgást hallani. Vidáman daloltak, beszélgettek a jól összeszokott párok. A fal mellett szinte üres a széksor, egy lány ül csak ott. Hátát a támlának veti és keserédes pillantásával kíséri a táncosokat. Boldog, mert velük lehet meghitt a hangulat, népzene tölti be a szobát és olyan szépen táncolnak. Szomorú, mert ő is táncolna, de nem kérte fel senki. Egyedül ül. pedig ez a kedvenc tánca. Sóhajt egy nagyot és megpróbálja elhessegetni a negatív gondolatokat. Ekkor ül le mellé egy másik lány. Csak most érkezett, de máris vidám csevegésbe kezdenek, megvitatják a párokat, a  lányok ruháját. Ha egy ismerős dallam szólal meg énekelnek, közben a másikra mosolyognak erőt adva egymásnak vagy a párokat nézik. Mindketten közéjük vágynak, mégse mondják. Ekkor belép egy fiú. Nem a legjobb táncos, de legalább itt van. A lányok mindketten reménykedve pillantanak fel, megigazítják a hajukat, szépen mosolyognak, szemezni próbálnak vele. A fiú eleinte csak lődörög, de végre észreveszi a lányokat és feléjük indul. Mindkettő szíve hevesen ver, mégse ellenségeskednek, hanem mindketten a legjobbakat remélik. Nem vetnek be gonosz trükköket a másik ellen. A fiú odaérve felkéri a már régebb óta ülő lányt. Ő csak úgy ragyog és mosolyogva engedi, hogy felsegítse, kezét nyújtja és táncolni kezdenek. Miközben boldog, hogy táncolhat, szomorkodik is egy picit a másikért, hiszen ő is megérdemelne egy párt. Néha néha odapillant, majd mosolyogva nyugtázza, hogy már őt is felkérték. Most már teljes a boldogsága. Hát ilyenek a táncosok, egy közösség, egy lélek. Csak akkor boldogok, ha a másik is velük együtt élvezi, amit csinál,  ha mindenki vidáman énekel és utána megbeszélhetik mennyire jó volt ez és ez. Már percek óta táncolnak, amikor felgyorsul a zene, a forgatós következik. Oda kell figyelnie, hogy ne veszítse el az egyensúlyát, de boldog. A legszélesebb mosoly húzódik az arcán, mert örömből csinálja, még ha el is rontja a figurát. Ez nem fellépés, ez a tánc most az  örömé teljes egészében. Egyre gyorsul a tempó, már alig lehet követni, ez már csak a legjobbaknak meg. Sokszor megbotlik a lány, azt se tudja néha mit csinál, csak vakon követi a fiút. Szinte vibrál a levegő a virtuóz mozdulatoktól, a hangulat a tetőfokra hág, már szinte a levegőben érezni mindazt, ami a táncosok szívében motoszkál. Hangosan, egyre hangosabban szól az ének, a hegedű nem pihen, egyre gyorsulva táncol a vonó is a húrokon, félő, hogy egy pillanatban minden elszakad, összedől és mindennek vége. A határig feszítik erejüket, tudásukat. Már csak néhány pár bírja, de ők kitartanak. Már semmit sem láthatnak a világból. körülöleli őket a szeretet és minden, amiért élnek, számukra alighanem tökéletes a pillanat. A lány is táncol még, bár sokszor megbotlik, de a párja nem hagyja elesni. Bőszen csapásol, minden erejét beveti, de a tánc a végére ér. Szédelegve rogynak le a székekre, de a szívük még dalol, táncol és repked örömében. Ezért élnek és ez köti össze őket. A halálig kitart velük, a dallam, a népzene, a lépések, mind a szívük mélyén ott lesznek, örökre.