Egy füzet margójára

Hát ma dupla irodalom óra volt. Amúgy se a kedvenc tantárgyam és sose volt, bár talán ez egy író-palántától furcsán hangzik. Vagy a tanár tehet róla, vagy az a szimpla tény, hogy engem mindig is jobban vonzottak a természettudományok, de ez családon belül maradt. Beültem az órára, füzet elő, szokásos csoportmunka, mindent feldolgozunk. A mai téma: a felvilágosodás, Rousseau. Eleinte még csak figyelgettem, szorgosan jegyzeteltem, lélekben ott voltam, magamban ugyan néha vitatkoztam az elmélettel, de egész érdemesnek találtam a témát arra, hogy 100%-ban ott legyek. Csak aztán elkövettem a végzetes hibát: kinéztem az ablakon. Mindig is érdekesebbnek találtam a körülöttem levő világot holmi tananyagnál (kivéve a föciél), szóval másodperceken belül a tanár magyarázata monoton háttérzajjá szelídült, a mellettem beszélgetők már nem zavartak, és amikor hozzám szólt a padtársam, mintha meg se hallottam volna. Furcsa volt az ég. Reggel még havazott is, de ennek már nyoma se volt a fakó szürke földön,  de az egekben még ott kavargott a nyoma. Szürke ködfelhőbe vonta a város fölé tornyosuló Mecseket,  a jól megszokott TV torony látványát is csak halvány sziluettje váltotta fel. Sejtelmes volt és egy csöppet félelmetes. Azt az érzést keltette bennem, hogy bármelyik pillanatban felbukkanhat egy hurrikán, vagy hatalmas vihar keletezhet: Talán váratlanul hadihajók serege repül ki a menedéket nyújtó fellegek közül. De benne volt a remény is az egyre felerősödő széllel. Képzeletemben már ott ugrándozott a világ megváltására készülő egyszerű fiúcska. Hosszú, barna haja a szemébe hullott, fekete, kapucnis pulcsi és farmer volt rajta. Versenyzett a széllel, a hátra ült, meglovagolta, segítségül is hívta. Sárkánnyá változott alatta a jeges fuvallat. De ez a sárkány nem tüzet okádott, levegőt fújt ki hatalmas szájából, azzal kényszerítette meghátrálásra mérges-szürke ellenfelét. Együtt küzdöttek a vihar ellen: a fiú és a sárkány.

Az ablak mellett hatalmas fa terpeszkedett. Kopasz ágai fenyegetően az egekbe nyúltak, míg vékony gallyaik az ablakon próbáltak benyúlni. A gonosz erők küldötte volt, törzsét átjárta az ördög ereje...

- Vitassátok meg Rousseau elméletét!

Ez az utasítás visszaránt a valóságba. Erőtlen próbálkozás, percek csak a siker aranycseppjei. Mire visszanézek elült a vihar, csak a horizonton kerget még pár ádáz harcost a szél. Még látom a fiú távolodó alakját, de már minden újra békés. Szomorkodom, hogy lemaradtam a döntő csatáról, de legközelebb mindenképpen megnézem! Most már boldogan gyönyörködöm a vidámságát visszanyert kék égben. Gondtalanul lustálkodnak rajta a bárányfelhők, színt visz a napsugár a természetbe, elzúg egy busz a főúton. Hát ismét itt vagyok, a zord valóságban. Lehet, hogy holnap már megint az álmaimmal táncolok majd, de ezt könnyen elfelejthetem. Vagy mégsem? - kérdezem magamtól, miközben mosolyogva a margómra rajzolt fiúcskára pillantok. Megüli a szelet, a felhők elé megy, és győz!