Még júniusban kezdtem el írni ezt a novellát. Terveim voltak, de nem tudtam a végét hogy kéne megírni, úgyhogy elhatároztam, hogy két részbe szedem. Még a mai napig se tudom, mi legyen vele, de remélem ha elkezdem írni a másodikat, majd elvarrja a szálakat a történet. Még egy kis nyár, emlékidézés gyanánt.
- Végre vége! - kiáltotta el magát Dia. Lekapta a magassarkúnak csúfolt kínzóeszközét és az utcában már mezítláb szökdécselve haladt előre a forró betonon. Óvatosan kerülgette a helyes kavicsokat, de a kertkaput olyan lendülettel nyitotta ki, mintha ki akarná tépni a helyéről. Átugrotta az út közepén henyélő, világ lustáját - a macskáját - és már az ajtó előtt is állt.
- Végre vége! - kiáltotta el magát Dia. Lekapta a magassarkúnak csúfolt kínzóeszközét és az utcában már mezítláb szökdécselve haladt előre a forró betonon. Óvatosan kerülgette a helyes kavicsokat, de a kertkaput olyan lendülettel nyitotta ki, mintha ki akarná tépni a helyéről. Átugrotta az út közepén henyélő, világ lustáját - a macskáját - és már az ajtó előtt is állt.
- Halihó! - kiáltotta vidáman - Megjöttem! Mindjárt megmutatom a bizonyítványomat, csak előbb átöltözöm. - mondta, majd ledobta a magassarkúit az előszobába, és a jutalom könyvét a bizonyítványával egyetemben a cipős szekrény tetejére. A pillantása közben találkozott a tükörképével. Feketén kihúzott szemek, elképesztően hosszú pillák. Legszívesebben egy mozdulattal lemosná a sminket. Számára a nyár a természetesség, felhőtlen vidámság, élénkség, csupa gondtalan szórakozás. Nem illik bele a mesterkéltség.
Felszaladt az emeletre, közben már gombolta az ingét, a már út közben levetett nyakkendőjét ledobta az ágyára. Céltudatosan a zenelejátszója felé megy és beindít egy könnyed, komolytalan Disney számot. Selena Gomez. Igazi zenének nehezen nevezhető, inkább komolytalan tini bohóckodásnak. Tökéletesen megfelel a nyár érzésnek. Szereti. Persze hallgat mást is, de néha jól esik ez is. As a Blonde.[kattints!] Felveszi a szőke parókáját, egy vastag filctollat kap a szájához és énekel, bolondozik, utánozza a szöveget. Dress more like a boy...egy baseball sapkát húz a fejébe...break some different hearts...most igazi női "szívtipróként" csücsörít, még lejjebb gombolja a blúzát és kivillantja a melltartóját. Vált a szám. Shakirától a Loca, vagyis Őrült. Dia még a kolumbiai énekesnőt is megszégyenítő ügyességgel rázza a csípőjét és énekli a szöveget. Az ünneplős szoknya egészen felcsúszik a derekára felfedve napbarnított combjait. Nevetve rogy össze az ágyán és végleg megszabadul az iskolára emlékeztető ruhadarabjaitól. Ott fekszik és csak nevet. Végre vége, pihenhet. Rázza az egész testét gyöngyöző kacaja, még a könnye is kicsordul. Végül összeszedi magát és feláll. A szőnyegén szétszórt ruhadarabokat nézi. Felkap egy falatnyi sortot és egy laza, színes trikót. Kilép az erkélyre. Karnyújtásnyira tőle a cseresznyefa, bár a gyümölcse már lerohadt. Alacsonyan ugyan, de változatlan hőfokon ragyog a nap a felhőtlen, azúrkék ég koronájaként. Dia elmosolyodik. Nyár van, igazán nyár. Édes semmittevés, bolondozás. Leszáll egy barna rigó nem messze tőle, a cseresznyefa hűs, zöld levelei közé- Gyönyörű trillái mosolyra húzzák Dia száját.
- Örülsz te is, ugye kis barátom? Szép évszak ez a nyár, még neked is. Fiókáid megnőttek, pihenhetsz, igazam van? - nevet rá, de ekkor a kismadár riadtan felrebben. Két erős kar kulcsolódik Dia dereka köré- Megfordul, és a vonásai rögtön ellágyulnak. A legédesebb arc néz vele farkasszemet. Napcserzett bőre miatt szinte világítanak kék szemei, barna haja kócos, mint mindig. Kivillantja fehér, szabályos fogait szédítő mosolyával. Hunor.
- Te mindent láttál? Nevettél, ugye kinevettél? Milyen bolondul táncoltam, igaz? - nézi Dia morcosan a nevető kék szemeket.
Hunor megvizsgálja a lány arcát. Olívaszínű bőréhez határozott vonású arc társul. Szalmaszínű, szőkésbarna haja minduntalan az arcába lóg, smaragdzöld szemeiből nevetés sugárzik, hiába tagadja minden más porcikája. Hunor nem szól semmit, csak könnyed csókot lehel a lány ajkaira.
- Édes voltál. Meg nagyon ügyes is. - mondja ünnepélyesen Hunor és ki tudja honnan, de előhúz egy szál sárga rózsát. - Az én éltanuló hercegnőmnek.
- Gyönyörű. - mondja Dia meghatva, majd visszafordul az ég felé. Hunor karjai még mindig körülfonják a derekát. Így állnak percekig, szótlanul, harmóniában. Dia töri meg a csendet:
- Ma van az utolsó nap. Holnap indul a gép.
- Tudom. - csak ennyit felel Hunor. Nem képes többre. Bár Dia nem mondta ki, de jól tudja mire gondolt. Holnap indul Írországba. Pályázott és nyert. Részt vehet egy négy hetes nemzetközi zene táborban. Hihetetlenül szerencsés. Hunor is örül a sikerének, de félti. Nem fogja látni négy hétig. Sok idő és elképesztően nagy távolság, akárhogyan is nézzük.
Dia is ezen gondolkozik a repülőn másnap reggel. Ez élete nagy lehetősége. Profiktól tanulhat, nemzetközileg elismert tanároktól. Megalapozhatja a jövőjét. Ugyanakkor ott van Hunor. Őrülten mázlista vele. Nem hagyhatja maga mögött. Bízott benne, még akkor is, amikor még ő sem önmagában, támogatta, még annak ellenére is miket vágott hozzá dühében. Ezt soha sem felejtheti el. A tábor ajtajában mégsem tekinthet hátra. Előre kell néznie és mindent feltenni egy lapra. Fel kell készülnie, hogy élete fenekestől felfordulhat. Ez a felfordulás pedig már akkor jelentkezett, amikor az elosztást követően a szobáját kutatva belebotlott egy fogszabályzós, szőke fiúba.
- Ne haragudj! - mondta bocsánat kérően - Egyedül cipeled ezt a rengeteg csomagot? Ne viccelj! Hadd segítsek! Melyik szobába mész?
- A...214-es. - felelte Dia döbbenten.
- Aaa, annyira farkas éhes vagyok, nincs valami kajád? - kérdezte - Jaj, még csak be sem mutatkoztam. Niall vagyok.
- Örülsz te is, ugye kis barátom? Szép évszak ez a nyár, még neked is. Fiókáid megnőttek, pihenhetsz, igazam van? - nevet rá, de ekkor a kismadár riadtan felrebben. Két erős kar kulcsolódik Dia dereka köré- Megfordul, és a vonásai rögtön ellágyulnak. A legédesebb arc néz vele farkasszemet. Napcserzett bőre miatt szinte világítanak kék szemei, barna haja kócos, mint mindig. Kivillantja fehér, szabályos fogait szédítő mosolyával. Hunor.
- Te mindent láttál? Nevettél, ugye kinevettél? Milyen bolondul táncoltam, igaz? - nézi Dia morcosan a nevető kék szemeket.
Hunor megvizsgálja a lány arcát. Olívaszínű bőréhez határozott vonású arc társul. Szalmaszínű, szőkésbarna haja minduntalan az arcába lóg, smaragdzöld szemeiből nevetés sugárzik, hiába tagadja minden más porcikája. Hunor nem szól semmit, csak könnyed csókot lehel a lány ajkaira.
- Édes voltál. Meg nagyon ügyes is. - mondja ünnepélyesen Hunor és ki tudja honnan, de előhúz egy szál sárga rózsát. - Az én éltanuló hercegnőmnek.
- Gyönyörű. - mondja Dia meghatva, majd visszafordul az ég felé. Hunor karjai még mindig körülfonják a derekát. Így állnak percekig, szótlanul, harmóniában. Dia töri meg a csendet:
- Ma van az utolsó nap. Holnap indul a gép.
- Tudom. - csak ennyit felel Hunor. Nem képes többre. Bár Dia nem mondta ki, de jól tudja mire gondolt. Holnap indul Írországba. Pályázott és nyert. Részt vehet egy négy hetes nemzetközi zene táborban. Hihetetlenül szerencsés. Hunor is örül a sikerének, de félti. Nem fogja látni négy hétig. Sok idő és elképesztően nagy távolság, akárhogyan is nézzük.
Dia is ezen gondolkozik a repülőn másnap reggel. Ez élete nagy lehetősége. Profiktól tanulhat, nemzetközileg elismert tanároktól. Megalapozhatja a jövőjét. Ugyanakkor ott van Hunor. Őrülten mázlista vele. Nem hagyhatja maga mögött. Bízott benne, még akkor is, amikor még ő sem önmagában, támogatta, még annak ellenére is miket vágott hozzá dühében. Ezt soha sem felejtheti el. A tábor ajtajában mégsem tekinthet hátra. Előre kell néznie és mindent feltenni egy lapra. Fel kell készülnie, hogy élete fenekestől felfordulhat. Ez a felfordulás pedig már akkor jelentkezett, amikor az elosztást követően a szobáját kutatva belebotlott egy fogszabályzós, szőke fiúba.
- Ne haragudj! - mondta bocsánat kérően - Egyedül cipeled ezt a rengeteg csomagot? Ne viccelj! Hadd segítsek! Melyik szobába mész?
- A...214-es. - felelte Dia döbbenten.
- Aaa, annyira farkas éhes vagyok, nincs valami kajád? - kérdezte - Jaj, még csak be sem mutatkoztam. Niall vagyok.
Juj, ez a gyors térbeli váltás a végén... Itt valahogy kicsit finomíthatnál, kétszer is elkellet olvasnom, mire rájöttem, hogy most nem a Hunorral való megismerkedésről mesélsz, hanem már a táborról. Egyébként izgalmasan indul, hozd a következő részt is. ;)
VálaszTörlés