Sziasztok! Ott nem tudom milyen az idő, de itt már napok óta esik, és annyira lehangol, hogy minden ok nélkül szomorúnak érzem magam. Gondoltam írok, de úgy éreztem a szavaim most olyan közhelyesek lennének. Segíteni szeretnék a legjobb barátnőmnek, de képtelen vagyok. Ilyenkor utálom, hogy nem vagyok empatikus. Tudjátok most csak belefúrnám magam a nemlétező szőke herceg(em) karjai közé, a vállába temetném az arcom és ennyi. Béke és nyugalom. Esetleg egy kis csoki. Na, szóval inkább most Petőfit hívom segítségül. Tudni kell rólam, hogy hadilábon állok a versekkel, nagyon kevés van, ami tetszik. De most úgy gondoltam a tőle lopott szavak segítenek kifejezni a lélekállapotom. Ha érdekel...egyáltalán....
A bánat? egy nagy oceán.
S az öröm?
Az óceán kis gyöngye. Talán,
Mire fölhozom, össze is töröm.
S az öröm?
Az óceán kis gyöngye. Talán,
Mire fölhozom, össze is töröm.
Itt állok a rónaközépen...
Itt állok a rónaközépen,
Mint a szobor, merően.
A pusztát síri csend födé el,
Mint elfödik a halottat szemfödéllel.
Nagymessze tőlem egy ember kaszál;
Mostan megáll,
S köszörüli a kaszát...
Pengése hozzám nem hallatszik át,
Csak azt látom: mint mozog a kéz.
És most idenéz,
Engem bámul, de én szemem sem mozdítom...
Mit gondolhat, hogy én miről gondolkodom?
Szia!
VálaszTörlésAz időjárás ellen sajnos nem tehetünk semmit... Valahogy ugyanúgy vagyok mint te. Eső, unalom, szomorúság...
Esik, dörög, villámlik. Már nincs az a nagy hajtás, hogy tanulni kell, most lehetne a szabadban élvezni az életet, és erre szakad az eső...
Várok a hercegnőmre, de mintha egy fal választana el, amit nem tudunk átlépni. Pedig már nem kellene sok, de egyedül nem megy...
A versek tényleg nagyon illenek ehhez az érzéshez, és szerintem az időtől függetlenül írj! Ha valami szomorút is (mert az idő azt tükrözi), az se baj. Csak írj!