Búcsú

Sziasztok! Elérkezett az a pillanat, amikor két év után megválok ettől a blogtól. Úgy döntöttem nem törlök le semmit, minden marad így, a régiben, de nem frissül többé az oldal. Ez alatt a két év alatt rengeteg tapasztalatot szereztem, remélhetőleg fejlődtem is.

Amikor elkezdtem a Felhőszobát akkor még csak álmok voltak azok, amikhez ma már egy lépéssel közelebb vagyok. Éppen ezért érzem úgy, hogy kinőttem ezt. Jessica Alice Wood-ot és a Felhőszobát. Ne értsetek félre, még mindig a részem, de valahogy megmaradt Jessica és a blog is 14 évesnek, közben én felnőttem kicsit. Na nem nagyon, hiszem csak 17 lettem, de mégis.

Az életemben is úgy alakultak most a dolgok, hogy átgondoltam ezt a blogot és úgy döntöttem szükségem van a változásra. Tehát, írni fogok továbbra is, de máshol, mást. Remélem megértitek. Már egy ideje nem találtam a helyem itt...többször kísérleteztem kisebb átalakításokkal, de nem volt az igazi. Ezért kell valami újba kezdenem, hiszen változom, növök fel. 

Ha továbbra is érdekelnek a firkálmányaim és meggondolatlan irományaim, kérlek írjatok a jessalicewood@gmail.com e-mailcímre, hogy megtudjátok az új elérhetőséget.

Lehet, hogy furcsa és váratlan volt ez, de már érett bennem jó ideje, és ha nem is értitek, hogy miért, de szükségem van erre.

Szaladjon kifelé belőlem, gondoltam....

 A címadásban kevésbé vagyok kreatív, mint írásban. A Csík zenekaros változatra gondoltam. Ez csak úgy kibuggyant a tollamból. Igazából csak később jöttem rá mennyiféleképpen értelmezhető. Szóval ez csak rajtad múlik, de majd leírom kéziratba, hogy ha majd egyszer híres leszek, és tanítják legyen mit mondania a tanároknak.:D Nem mondok semmit, csak hogy élvezzétek ezt az egypercest.

Az erkélyen ültem, füzettel a kezemben és írtam. A toll az ölembe hullott, ahogy elkalandoztam, és az járt az eszemben mennyire szeretem a kora őszi időjárást. Csak nem annyira, mint a tavaszit. Kellemes az idő, csak most míg tavasszal a friss virágillat lengi be a kertet, most az édeskés, barnuló levelek illata veszi át a helyét. Néztem, ahogy a gyengéd szellő lebegteti a leveleket és az aranyló napsugarak játszanak a leveleken, közben arra gondoltam, amire szoktam az ilyen nyugodt percekben: ez tökéletes. A fényképezőgépem, mint mindig, ott hevert mellettem. Tudtam, hogy meg kell örökítenem ezt a pillanatot. Nyakamba akasztottam hát a pántot és a korláthoz léptem. Mezítlábas lépteket hallottam közeledni.

- Szia. Elmész? - mosolyogtam a tengerzöld szempárra.

-El.- a szeme nem mosolygott.

- Visszajössz? 

- Vissza. - mondta, de még mindig nem mosolygott.

- Várni foglak. - felelték a barna szemeim mosolyogva, és követték az aranyló napfényben távolodó sziluettjét.

A fénykép azóta elkészült, a lapok megteltek, az ősz télbe fordult. Az aranybarna és rozsdavörös levelek helyét a szürke latyak és a piszkos fehér váltotta fel. Én pedig csak várok, de nem jött még vissza.

költözés

átneveztem a személyes blogom. nem tetszett...nem tudom igazából miért. mostantól az http://edesmintakockacukor.blogspot.hu/ címen éritek el. már ha érdekel.